Krétán egyeztettek a nemzeti QCI projektek
A HellasQCI által 2024. szeptember 4-5-én megrendezett, harmadik QKD és kiberbiztonság tréningen a QCIHungary keretében a KIFÜ képviseletében Mohácsi János panelbeszélgetés meghívottjaként, a BME és ELTE kutatói hallgatóként vettek részt Iráklio-n, Krétán.
A két nap során számos érdekes és informatív előadás hangzott el, melyek részben betekintést nyújtottak a különböző országok QCI projektjeinek részleteibe, részben pedig a kvantum kulcsszétosztás (QKD) technológia működését mutatták be. Ezen felül különböző cégek is lehetőséget kaptak termékeik, eredményeik bemutatására. Megismerhettük a ThinkQuantum, az ID Quantique, valamint a Single Quantum legújabb fejlesztéseit, valamint az általuk különböző országokban sikeresen véghezvitt projekteket. A QCI projektek szorosan együttműködnek többek között ezekkel az ipari szereplőkkel is, a termékeiket és eredményeiket közvetlenül felhasználhatják a kvantumkommunikációs infrastruktúra kiépítése során.
Az első napra szervezett előadások és panelbeszélgetések során átfogó képet kaphattunk az EuroQCI projekt jelen státuszának különböző aspektusairól és az egyes országok eddig elért eredményeiről is. Itt egyrészt lehetőség nyílt a hazai eredmények bemutatására, másrészt a más országok által kitűzött célok és azokhoz kapcsolódó kihívások megismerésére, illetve, hogy milyen megoldásokat tudtak ezekre adni.
A HellasQCI kiemelten fontos eleme lesz a műholdas kommunikáció is, így az ehhez kapcsolódó feladatokról és kihívásokról is sok szó esett. Mivel a tervek szerint a hazai QCI hálózatban is fontos szerepet kap majd a műholdas kvantum kommunikáció, így a görög tapasztalatok közvetlenül hasznosíthatók lesznek a magyar rendszer tervezése és megvalósítása során. Bemutatták emellett a Görögországban jelenleg kiépített földi rendszert, az azt vezérlő háromrétegű szoftveres infrastruktúrát, és élőben demonstrálták annak hibakezelési képességeit is, szintén a hazai projekt számára értékes tapasztalatokat megosztva ezzel.
Az alkalom mindezek mellett lehetőséget adott a különböző országok projektjein dolgozók közötti kapcsolatépítésre is, ami egy jövőbeli összeurópai hálózat kiépítéséhez kulcsfontosságú lehet.
Köszönjük a HellasQCI-nak és partnereinek a szervezést!