Rekordszámú versenyző vett részt a legnagyobb informatikai versenyen

2020.11.26.
Rekordszámú versenyző vett részt a legnagyobb informatikai versenyen
A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar által szervezett online e-Hód versenyre tanáraik nevezhettek be hazai általános-, és középiskolás diákokat, akiknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk. Idén 249 iskola több mint 29 ezer diákja csatlakozott a megmérettetéshez. 
 
Az e-Hódot a Bebras, vagyis a Nemzetközi Informatikai és Számítógépkészség Verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) részeként rendezik meg minden évben Magyarországon. A kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt és megmutassa a szakmában lévő lehetőségeket. A  2020. november 9-20-a között  az interneten lebonyolított megmérettetésen 249 magyarországi iskolából összesen 29 341 diák vett részt, ami a hazai informatikai tanulmányi versenyek történetében rekordnak számít. Mivel az e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, ezért ilyen jellegű előképzettségre sem volt szükség, a megoldás strukturált és logikus gondolkodást igényelt. Az e-Hódon öt korcsoportba osztva vehettek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig, egy-egy iskolai tanóra keretében, akár digitális oktatás keretében, otthonaikból is. 
A járványhelyzetre való tekintettel a verseny szervezői idén lehetővé tették, hogy a tanáraik által benevezett gyerekek ne csak az iskolából, hanem otthonról is megoldhassák a feladatokat. Idén először - külön kategóriában - tanárok is megmérethették magukat a versenyen, közel százan vállalkoztak a feladatra. 
 

A megmérettetés szervezése és lebonyolítása nagy munka, de a lelkes tanárok nélkül lehetetlen. Örömmel tölt el minket, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a versenyen és hogy sok pozitív visszajelzést kapunk, amelyek megerősítenek minket abban, hogy szükség van ilyen jellegű, érdekes és motiváló feladatokat felvonultató kezdeményezésekre

 
mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE Informatika Karának tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, a verseny főszervezője. 
 
A 2020-as e-Hód szakmai támogatója a 4iG, amely többek közt a Senior korcsoport legjobban szereplő diákja számára ajánlott fel ösztöndíjat. A versenynek ugyanakkor bármely résztvevő a nyertese lehet, ha képes hibátlanul megoldani a feladatokat. A kihívást hiba nélkül teljesítő diákokat a szervezők egy személyes döntőre invitálják 2021 első felében (a pontos időpontról majd a járványhelyzet függvényében döntenek). Ezen az eseményen további extra feladatok várják őket, amelyek megoldásáért különböző jutalmak várnak rájuk. 
 
Az 1-3. kategóriahelyezések összesen 93 nyertesét jövőre, remélhetőleg személyesen, egy élménynap keretében fogjuk köszönteni. A díjátadóról időben értesítjük az érintetteket!
 
A tavalyinál 6 %-kal többen, az öt évvel ezelőttihez képest 218 %-kal, a tíz évvel ezelőtti első alkalomhoz képest 1.539 %-kal nőtt a versenyzők száma. A legnagyobb növekedést tavalyhoz képest a junior (15 %) és a senior (10 %) kategóriában könyveltünk el. Számosságukat tekintve az idei versenyen a junior kategória az abszolút nyertes (az összes versenyző 37 %-a), a kadétok állnak a dobogó második fokán és a benjaminok a bronzérmesek.