Az ELTE továbbra is az élen

A második helyen – akárcsak tavaly – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll, idén holtversenyben a Szegedi Tudományegyetemmel. Az első tízben az intézmények között három vidéki egyetem is található, a Szegedi mellett a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem. Egyre jobban teljesítenek az egyházi egyetemek: a Károli bejutott az első ötbe.
A HVG felsőoktatási rangsorát minden évben az oktatói és a hallgatói kiválóság alapján állítják össze, az oktatói rangsorban azok a felsőoktatási intézmények szerepelnek jól, ahol a legnagyobb számban és a legnagyobb arányban dolgoznak tudományos fokozatot szerzett oktatók. A HVG rangsorelemzéséből kiderül, hogy a tudományos fokozattal rendelkező oktatók koncentrálódnak, hatvan százalékuk összesen hét intézményben dolgozik teljes állásúként, ezzel is erősítve a nagy hagyományú egyetemek (ELTE, Debrecen, Szeged, Pécs, Műegyetem, Semmelweis, Pázmány) szakmai bázisát.
A hallgatói rangsor idén is az adott egyetemre, főiskolára felvételizők teljesítménye – többek között az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvételizők pontátlaga – alapján áll össze. A kiadvány rámutat: a legnevesebb budapesti egyetemekre próbál bekerülni a továbbtanulók majdnem fele, s általában a legjobb teljesítményű felvételizők.
A hallgatói kari rangsor első tíz helyezettje között az ELTE öt kara szerepel.