Dömölki Bálintra emlékezünk

A magyar számítástechnika elmúlt 65 éve sok tehetséget szült. Kiváló vezetők, tudósok, fejlesztők, programozók, vállalkozók munkálkodtak ezen időszak alatt. Munkájuk eredményeként színes szimfónia szólalt meg. A zenekar mögött azonban – sokszor láthatatlanul – egy karmester állott, teremtett rendet: Dömölki Bálint. Karmesterként jellemezte őt 80. évfordulója alkalmából írt köszöntőjében Prószéky Gábor is. Mi jellemezte karmesterünk munkáját?

A kezdetektől fogva a folyamatos jelenlét. Mindenütt, és mindig ott volt, ahol meghatározó dolgok történtek. Ő volt az, akinek a szellemi irányításával egy halom alkatrészből megszületett az első számítógép Magyarországon: az M-3. Ő volt a kezdeményezője – ahogy a karmester beint egy új szólamnak – új irányok megteremtésének, a magyar rendszerprogramozási iskola létrejöttének, a nagyüzemi programfejlesztés gondolatának, a szoftverek matematikai leírásának. Irányítása alatt indult el a matematikai logika alkalmazása a programozáselméletben, a programok helyességének bizonyítása, valamint a szakértői rendszerek és a mesterséges intelligencia kutatása. Az ő vezetése mellett érte el a magyar szoftver nemzetközi elismertségét: MProlog. Részese volt az első magyar informatikai stratégia kidolgozásának.

Egy szimfóniában minden zenész más szólamot játszik, s mégis megszületik a harmónia. Bálint volt az, aki a viták során a különböző – sokszor zavaros, egymásnak ellentmondó – szempontokat összegezte, s a vitát új síkra emelte. Keze nyomán létrejött a konszonancia. Mert mélyebben értette a „zene” lényegét.

Intellektusa, mély figyelme kiemelte társai közül. Tudása, tekintélye nem az erőn alapult. Nem külsőségekben volt más, mint kollégái. 

Szerény volt, szerényen öltözött, viselkedett, egy volt a többiek között. Ám ha megszólalt, új szempontokat, új minőséget hozott. Szakmai tudása, kikezdhetetlen hitelessége volt szembetűnő. Nem erőszakoskodott, mondatai új fényt hoztak, új megvilágítást. Kiemelkedett, mint a Csomolungma a Himalája többi csúcsa közül.

Nem szólista volt – mester. Mester, akinek tanítványai voltak. Kitűnő embereket gyűjtött maga köré, s iskolákat alapítva közösségeket épített. Mester volt, aki önzetlen, mélyreható gondolataival sokakat segített kutató- és fejlesztő munkájukban. Mester volt, aki tudását nem csak saját csapatával osztotta meg. A versengéssel szemben híve volt a kooperációnak. Több, intézetek közötti projekt szervezője volt, pl. ADA projekt.

Fáradhatatlan volt és kitartó. Megmásíthatatlan tempóban vitte kezdeményezéseit a cél felé. Nem haragudott meg soha, nem sértődött meg az ostoba gáncsoskodásokon. A cél lebegett szemei előtt, s az út.

Nem pénzért, nem dicsőségért dolgozott, hanem belső elhivatottsággal, szakmája ethoszáért. A jobbítás szándéka, a párbeszéd kultúrájának elterjesztése tette az első magyar számítástechnikai civil közösség máig legeredményesebb vezetőjévé.

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság egyik alapítója, kimagasló elnöke, haláláig folyamatos megújítója.

Barát volt. Közösségben érezte jól magát. Szeretett konferenciákra járni, új ismeretségeket kötni, összekötni a szakma külföldi egyéniségeit a hazai eseményekkel. Hazánkat képviselte az IFIP-ben, munkájáért kiérdemelte az IFIP Silver Core kitüntetést. Családi otthonát meghittség, nyugodt biztonság jellemezte.

A húr most utolsót pendült, s elszakadt. A zene tovább fog szólni, de már más tónusban. A karmester biztonságot adó tekintete hiányozni fog, még akkor is, ha a helyes ritmus talán már a szívünkbe égett! Szívünkben Velünk maradsz!

Forrás: njszt.hu