e-HÓD, Logo és Nemes Tihamér verseny díjkiosztó

2024.05.27.
e-HÓD, Logo és Nemes Tihamér verseny díjkiosztó

A 2023-as hód verseny díjkiosztójára 2024. május 23-án került sor az ELTE IK épületében. A díjkiosztó elött érdekes foglalkozásokkal és izgalmas hód akadályversennyel vártuk a résztvevőket, melynek lebonyolításában az ELTE IK tanár és programozó szakos hallgatói is tevékeny részt vállaltak.

A több, mint 40 ezer résztvevőből minden kategória első három helyezettje (majdnem 100-an) oklevelet és ajándékot is kapott. Szívből gratulálunk a kiváló eredményekhez!

Köszönet és gratuláció illeti a tanárokat, pedagógusokat, akik benevezik diákjaikat és koordinálják részvételüket a megmérettetésben. Az idei évben a legalább 10 éve résztvevő tanároknak kiemelten is köszönetet tudtunk mondani.

A nyertesek névsora és a 2023-as feladatok megoldásokkal az előző évekhez hasonlóan elérhetők a hód archívumban.

A verseny díjaiban, a helyszín biztosításában és az aktivitások, a díjkiosztó lebonyolításában támogatónk volt az ELTE IK, az ELTE IK StemPont pályázata, melynek megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatja (NTP-STEM-23-0016); az NJSZT NTP pályázata. További támogató a Veresegyházi Zoknibolt. Köszönjük! 

Reméljük, hogy jövőre még több támogatóval tudjuk megünnepelni a részvételt tekintve Magyarország legszélesebb nyilvánosságú informatikai versenyének győzteseit.

Bízunk benne, hogy a verseny által évről évre több diákban sikerül felkeltenünk az informatika iránti érdeklődést, feloldanunk az informatikához kötődő félénkséget, és a digitális kultúra és informatika oktatókat is megismertetni színes, motiváló, az érdeklődést fenntartó, az informatikai gondolkodást segítő feladatokkal.

A program megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatja (NTP-STEM-23-0016).

eHÓD díjátadó 2024.05.23.

eHÓD díjátadó 2024.05.23.

0

/

0

0

/

0