Harmadik helyezést ért el az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán a FESTPLORER

2021.07.17.
Harmadik helyezést ért el az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán a FESTPLORER
Harmadik helyezést ért el az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán FESTPLORER - Eszköz a jövő fesztiváljának című pályázata. A hallgatók egy olyan alkalmazás koncepcióját dolgozták ki, ami megoldást nyújthat a nagyméretű fesztiválok problémáira.

Az ELTE Innovációs Központ 2021. június 30-án tartotta Innovációs Napját, ahol átadták az ELTE Innovatív Kutatója elismerést, a legkiválóbb hallgatók pedig Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjat vehették át. Az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat célja az ELTE-s diákokból álló csapatok anyagi, illetve szakmai segítségnyújtása. A támogatás segítségével a csapatoknak lehetőségük nyílik az ötletüket továbbfejleszteni és a piacra lépésüket meggyorsítani.

A FESTPLORER projektben hét ELTE-s hallgató vesz részt, közülük négyen az Informatikai Karon, hárman a Pedagógiai és Pszichológiai Karon tanulnak. A szélesebb érdeklődési kör lehetővé teszi a projekt több oldalról történő megvizsgálását és nem utolsó sorban a projekt sikerét is előrevetíti. 

A FESTPLORER - Eszköz a jövő fesztiváljának egy aktív közösségi élményen alapuló fesztiválapplikáció. A felhasználók a hagyományos kincskereső játék keretein belül, személyre szabott küldetések végrehajtásával fedezik fel a fesztiválok területét és programjait. Az applikáció a felhasználók élményének fokozása mellett a fesztiválok jelentős problémáira is megoldást nyújt. A személyre szabott küldetések QR kódok leolvasásával teljesíthetők, amikért a felhasználó pontokat kap, majd ezeket jutalmakra válthat be. A küldetések egyedül, de akár barátokkal vagy más fesztiválozókkal is teljesíthetők. Ezáltal az applikáció hozzájárul a közösségépítéshez, de a kevésbé ismert programok népszerűsítéséhez is. Továbbá a platform megoldást nyújt a tömegirányítás és - követés problémájára is. A projekt jelenleg a termékfejlesztés kezdeti szakaszában tart. 

Csapattagok: Andi Péter (ELTE IK), Bátori Réka (ELTE IK), Fekete-Páris Ádám (ELTE IK), Ficzere Tamás (ELTE PPK), Jáger Borbála (ELTE PPK), Sarudi Mátyás Benedek (ELTE PPK) és Szikra Mátyás (ELTE IK).

A FESTPLORER-ről bővebben