Innováció

Innováció

Figyelmet fordítunk arra, hogy megtanítsuk hogyan lehetnek sikeresek az informatikus diákjaink, mint start-upperek, vállakozók, innovatív új termékek piacra vitelében is jártas projektvezetők: üzleti, vállalkozási és innovációs ismereteket oktatunk, segítjük vállalkozásaik elindítását.

Külföldi kutató-fejlesztő intézetekkel és vállalatokkal működünk együtt közösen , az ELTE IK kutatási eredményei alapján alkotunk az ipar és a társadalom számára hasznos termékeket. (pl.
Tér-időbeli algoritmusok kifejlesztése a kisbabák biológiai jelzéseit nyomon követő okos babaágyhoz)

Innovációs Labor

Az ELTE Informatikai Kar keretein belül 2015 júniusában felállított Innovációs Labor az IK oktatók és hallgatók innovatív vállalkozási ötleteinek labor rendszerben történő kidolgozását támogatja, és ezzel párhuzamosan a hallgatók és oktatók széles értelemben vett vállalkozói készségeit és tudását fejleszti. A programban végig résztvevő hallgatók havi ösztöndíjban/bérkiegészítésben részesülnek, és a program sikeres elvégzése kreditet is ér.A program indulásakor minden résztvevő prezentálja saját programötleteit, amelyek közül azok indulhatnak el a program keretében, amikre az ötletgazda mellett legalább két másik résztvevő leadta a voksát.

Ízelítő a projektekből:

  • speciális ajánlórendszerrel kiegészített mindmap, illetve projekt menedzsment eszköz, a ForwardMap
  • minimalista domain név keresőn, a Namefinite
  • a felhasználók saját fényképeinek “graffitizését” lehető tevő Graffit. (2015-ös budapesti Mobil Weekend közönségdíjas fejlesztése)
  • elsősorban dietetikusok számára készített szociális recept és étlap tervező, Kiwi. Magyarország egyik legnagyobb online site-ja, a Nosalty is felfigyelt a projektre és a csapatra, és meghívta őket egy megbeszélésre.
  • Foglalj Velem! online időpontfoglaló, amelyet nem csak lefejlesztettek a csapat tagjai az Innovációs Labor keretében, hanem már több vállalkozás használja is a rendszert, sőt a projektgazdák előadói felkérést is kaptak egy kozmetikusoknak szóló konferenciára, hogy bemutassák a közönségnek a Foglalj Velem! alkalmazást.
  • „Zöld Otthon”, otthoni hidropóniás zöldségtermelő és szobanövényeket gondozó rendszer