Jelentkezz az Innovációs Laborba március 25-ig!
Kiket várunk?
Olyan BSc-s, MSc-s vagy doktori hallgatókat, illetve egyetemi oktatókat, kutatókat,- akiknek van saját kutatásaikhoz, tanulmányaikhoz kapcsolódó vállakozási vagy termékfejlesztési ötlete, (még ha ez az ötlet jelenleg kiforratlan és képlékeny is); vagy szívesen dolgoznának hallgató-/kutatótársuk vállakozási ötletén az ELTE IK Innovációs Labor keretei között;
- akik éreznek magukban kedvet és energiát ahhoz, hogy a gyakorlatban kipróbálják, mi kell ahhoz, hogy elképzeléseiket megvalósítsák, kutatási eredményeiket innovációvá alakítsák, ötleteiket a világot jobbá tevő termékekké és szolgáltatásokká fejlesszék;
- akik vállalják, hogy a következő kb. nyolc hónapban elkötelezetten dolgoznak vállalkozási ötletük megvalósításán, és e célból részt vesznek a hetente, várhatóan hétfő délután tartott labor foglalkozáson;
- akik nyitottak, aktívak, motiváltak, elhivatottak, szorgalmasak és önjárók.
Örömmel fogadjuk olyan csapatok jelentkezését is, akik részt vesznek/vettek a HSUP programban. Az együttes részvétel a HSUP és az InnoLab programokban szerintünk növeli a siker esélyét.
Mit kínálunk?
- (startup) projektek megvalósításához szükséges készségek fejlesztését és ismeretek átadását;
- valódi előrelépést a saját projekted megvalósításában – akkora előrelépést, amekkorát ugyanekkora idő alatt egyedül nem tudnál elérni;
- a program lelkiismeretes elvégzése esetén akár 5 tanulmányi kreditet;
- az Egyetem által a szakmai gyakorlat teljesítéséhez elvárt óraszám bizonyított ledolgozása esetén a Labor keretében folytatott munka szakmai gyakorlatként való elismerését;
- a labor utolsó 5 hónapjában havi ösztöndíjként kifizetett projekt költségvetést (50e Ft/hó), amit a labor keretében kidolgozott projekt megvalósítására tudsz fordítani.
Mikor?
2024. április 4. – 2024. november 28. között
Jelentkezéssel kapcsolatos információk
Jelentkezni 2024. március 25., hétfő 23.00-ig lehet itt:http://goo.gl/forms/GNljoEIyTP
A nyitó alkalomra meghívott jelentkezőket 2024. március 28., csütörtök 18.00 értesítjük ki.
Az első foglalkozás időpontja: 2024. április 4., csütörtök 17.00.
Kérdéseiteket a bmalnay@inf.elte.hu címre írt e-mailben tudjátok feltenni.