Kemény János-díjat kapott Németh Zsolt

2021.11.11.
Kemény János-díjat kapott Németh Zsolt
A járványhelyzet miatt a Neumann Társaság a DEEP IT – jövőképek, háttértendenciák című online konferenciáján jelentette be annak a tizenkét hazai, informatikai területen dolgozó szakembernek a nevét, akiknek munkáját 2021-ben plakettekkel és emlékérmekkel ismeri el.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói közül Kemény János-díjat kapott Németh Zsolt, az ELTE Informatikatudományi Intézet Numerikus Analízis Tanszékének egyetemi adjunktusa, akit idén a világ egyik legrangosabb tudományos diákversenyének számító Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) Nemzetközi Tudományos Bizottságának tagjának választottak ötéves időtartamra. Ez a bizottság felelős a világ mintegy nyolcvan országának részvételével zajló IOI-n a diákolimpikonok által megoldandó feladatok kiválasztásáért, előkészítéséért, kitűzéséért.

Kemény János díj

Kemény János az amerikai Dathmouth College professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal a Neumann Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el.

További díjazottak

Forrás: njsz.hu