Megtelt a Gömb Aula az Informatikai Kar januári Nyílt Napján

2020.01.28.
Megtelt a Gömb Aula az Informatikai Kar januári Nyílt Napján

Több mint hatszáz diák látogatott el az ország minden tájáról 2020. január 24-én az ELTE Informatikai Kar nyílt napjára, ahol színes programok, érdekes előadások, Campus túra, robotkarok, kvíz játék várta a felvételi előtt álló középiskolásokat és a szülőket.

Az érdeklődőket a Gömb Aulában Dr. Horváth Zoltán dékán köszöntötte, prezentációjában ismertette az Informatikai Kar sokszínű képzéskínálatát, az alapképzéstől a mesterképzésen át a doktori képzésig. Majd Bárdosi Bence, az ELTE IK Hallgatói Önkormányzatának vezetője vette át a szót, aki az egyetem kínálta lehetőségek kihasználására buzdította a jelenlévőket.

A nagyszínpadon délelőtt a kar oktató-kutatói szakmai előadásokat tartottak, a diákok ízelítőt kaptak a technológiai startupok világáról, megmutatva, hogy miért érdemes informatikát tanulni a 21. század második-harmadik évtizedében, és milyen lehetőségei vannak az informatikában jártas, illetve azt a gyakorlatban is magas szinten űző fiataloknak a szakmai beteljesülés mellett gazdasági sikereket is elérni. Prezentáció keretében a jelenlévők betekinthettek az Informatikai Karon működő Szoftvertechnológia Labor működésébe, mely 2011 óta több száz hallgatónak és oktatónak ad érdekes kutatás-fejlesztési feladatot. Ezután az  IoT&Data Innovation Lab mutatkozott be, melynek célja, hogy innovatív IoT-s, valamint adatfókuszú projektek megvalósítását segítse elő úgynevezett Living Lab inkubációval eHealth, Smart City, Smart Home, AgriTech területekre fókuszált eszközökkel. Leginkább egészségügyi, pénzügyi, agrárinformatikai és élelmiszeripari területekre fókuszál, ennek keretében jelenleg tizennégy projekt fut.

A plenáris előadások mellett számos stand is várta az érdeklődőket: IK HÖK, Tanulmányi Hivatal, EIT Digital, Nemzetközi kapcsolatok, Diáktanácsadó Központ, T@T Labor, Mély hálós alkalmazások, 5G Edge Computing, Műszaki menedzser, Térképészet, BEAC, ELTE Kollégium Központ, ELTE Soft Robotika, IoT&Data Innovation Lab, MEDISO Medical, Morgan Stanley, Ericsson

A tombola után, melyen az ajándékcsomagok mellett egy tablet is kisorsolásra került, a résztvevők megtudhatták "hogyan láthat az autó sofőr nélkül". A bemutatón látványos videók és háromdimenziós eredmények segítségével fény derült arra, milyen érzékelőket lehet autókra szerelni, és ezek hogyan működnek. Délután a szoftverek vették át a szerepet, az előadó beszámolt a modern szoftverek mögöttes érdekességeiről, valamint a fejlesztéshez felhasznált izgalmas alkalmazásokról. Ezen kívül a diákok hallhattak a kódolásról illetve az informatika szerepéről a mezőgazdaságban. 

A felvételi eljárásról, az Informatikai Kar tevékenységéről szóló előadások mellett, a látogatók a kar és az egyetemi szervezetek információs standjainál feltehették a képzéssel, felvételivel, sportolási lehetőségekkel, ösztöndíjakkal, kollégiumokkal kapcsolatos kérdéseiket. Egyúttal betekintést nyerhettek a Kar mindennapi életébe, munkájába. 

Egy kis képes beszámoló a rendezvényről:

 

 

Nyílt Nap 2020.01.24.

Nyílt Nap 2020.01.24.

0

/

0

0

/

0