Tehetséggondozás

Tehetséggondozás

Az Informatikai Karon minden hallgatónak segítünk abban, hogy sikeres legyen tanulmányaiban:   a hallgatókat az egyetemi tanulmányaikra felkészítő tanulásmódszertani tréninggel fogadjuk és 20 fős tanulócsoportokban segítjük őket mentorokkal,     kortárs segítő csoportok működnek, egyéni tanácsadási szolgáltatás vehető igénybe.

Kutatás-fejlesztésben élen járó cégek kínálnak ösztöndíjat az ELTE Informatikai Karán tanuló legtehetségesebb hallgatóknak. A Bosch, az Ericsson, az evopro és a Morgan Stanley támogatásával az ELTE Informatikai Kar havi 50 ezer forintos ösztöndíjjal támogatja azokat az első éves egyetemi hallgatókat, akik középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményt értek el matematikából vagy informatikából, és felvételt nyertek a programtervező informatikus szakra. Az ösztöndíjakat 2016. november 9-én 12 órakor adják át az ELTE Lágymányosi Campusán.

A 2016 szeptemberében indult  Neumann János Tehetséggondozó Körben a legtehetségesebb diákokkal külön, személyre szabottan foglalkoznak oktatóik. Az ösztöndíjas hallgatók számára a Kar támogató és inspiráló tanulási környezetet biztosít, speciális tanulmányi programot, valódi kutatás-fejlesztési projektekben való részvételt, nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget, valamint publikációs és konferencia részvételi lehetőségeket is kínál.

A vállalatok támogatásával és a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal együttműködve az ELTE a tehetséggondozás új modelljét teremti meg azáltal, hogy középiskolai tanulmányi versenyekre, diákolimpiákra felkészítő ingyenes szakköröket szervez, a versenyeken sikert elért ifjú tehetségeket pedig közvetlenül befogadja az egyetemi tehetséggondozó rendszerbe. A közvetlen átmenet lehetősége a közép- és felsőfokú tehetséggondozás között biztosítja, hogy a valódi tehetségek töretlenül haladhassanak előre tanulmányaikban.

Az ösztöndíjas hallgatók a jövő kutató-fejlesztő informatikusai, akik az ország egyik vezető kutatóegyeteméről hozott kimagasló szakmai tudásukat és naprakész, vállalati projektekben szerzett fejlesztői ismereteiket ötvözve az átlagot messze meghaladó mértékben járulnak majd hozzá a hazai  K+F+I teljesítményhez.

Az ösztöndíjprogramról itt olvashatnak, a középiskolásoknak szóló tehetséggondozó programról pedig itt tájékozódhatnak.

Ezen kívül szakkollégiumi műhelyeink működnek az Eövös Collegiumban és a Bolyai Kollégiumban.