Pályázati felhívás másodéveseknek - 2024

Pályázat az Informatikai Kar Neumann János tehetséggondozó köre 3. féléves tagságára (másodéveseknek) - 2024

Az Informatikai Kar Neumann János Tehetséggondozó Körének célja, hogy a kiemelkedő hallgatókat érdeklődési körüknek és adottságaiknak megfelelően, szakmai előrehaladásukban támogassa. A tehetséggondozó programba azon karunkra felvett hallgatók jelentkezését várjuk, akik nyitottak a képzés és önképzés átlagon felüli színvonalú lehetőségeire, érdeklődnek a kutató-fejlesztő munkában, Tudományos Diákköri-munkában való részvétel iránt.

Pályázhat az a másodéves Programtervező informatikus alapszakos hallgató, akinek

  • az előző 2 félévben informatikai és matematikai kötelező tárgyakból nem volt 4-esnél rosszabb jegye és az 5-ös jegyei voltak többségben;
  • legalább 2 gyakorlatvezető ajánlja a tehetséggondozó csoportokba jutásra.

A pályázatokat a két félév tanulmányi átlaga, tudományos (TDK, pályázatok, szakkollégium) tevékenysége, valamint az alábbi típusú versenyeken való eredményes szereplés alapján rangsoroljuk:

  • Eredményesen szerepel tehetséggondozási fórumok valamelyikén:
    • legalább egyetemi szintű programozási versenyeken;
    • legalább egyetemi szintű matematika versenyeken;

A program részletes leírása megtalálható az alábbi oldalon.

Aki pályázni szeretne e programba, a 2. éveseknek szóló űrlap kitöltésével teheti meg, 2024. július 26-ig.
Fontos, hogy az űrlap kitöltése előtt a Neptunban már rögzítse a választott specializációt (Szoftverfejlesztőt nem választhat). A specializáció-választás 2024. július 23-án nyílik.

2024.07.14.