Osztatlan tanárképzés (OTAK)
Oktatás - Osztatlan tanárképzés
Egyetemünkön a tanárképzés mindig kiemelt, különleges helyet foglalt el, hagyományai több évszázadosak, gyökerei az 1700-as évekig nyúlnak vissza. 2013 szeptemberétől a tanári pályára készülő fiatalok úgynevezett „osztatlan” képzési rendszerben végezhetik egyetemi tanulmányaikat. Ez azt jelenti, hogy a diákok az érettségit követően, alapképzési tanulmányok nélkül, azonnal megkezdhetik tanári képzésüket.
Az ELTE Informatikai Karán folyó informatikatanár-képzés célja, hogy felkészítsen a köznevelés, a szakképzés és a felnőttképzés számára az informatikusi szakképzettségnek megfelelő szakmai tantárgyak oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és az iskolai informatikai eszközök, oktatási információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos fejlesztési feladatokra, továbbá a doktori képzésben történő tanulmányok folytatására.
A Karon oktatott tárgyak:
- Programozási alapismeretek,
- Számítógépes alapismeretek,
- WEB fejlesztés,
- Programozási nyelvek és módszerek,
- Szoftvertechnológia,
- Adatbázisok,
- Algoritmusok,
- Operációs rendszerek,
- Az informatikai elmélet alapjai,
- Informatikai alapismeretek,
- Tantárgyi alkalmazások,
- Oktatásinformatika,
- Feladatmegoldó szeminárium,
- Elemi informatika,
- Informatika oktatása.
A képzésre olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik a jövőben oktató, vagy oktatásfejlesztő munkával szeretnének foglalkozni. A tanári felkészítés során megszerzett – pedagógiai-pszichológiai, szakmódszertani – ismeretekkel együtt, az itt végzett hallgatók kiváló elhelyezkedési lehetőséget nyernek. Ezek a következők:
- informatika, digitális kultúra tantárgy tanítása a köznevelés 5-12. évfolyamán,
- informatika szakmai tantárgy tanítása a technikumok 9-12. évfolyamán,
- informatikai szakképzés a 13-14. évfolyamon,
- informatikai felnőttoktatás, vállalati belső oktatás, idegen nyelvű oktatás,
- közismereti informatika, digitális kultúra érettségi elnök és kérdező,
- szakmai informatika érettségi elnök és kérdező,
- OKJ-s vizsgaelnök, ECDL vizsgáztató,
- informatikai vezető,
- köznevelési informatikai szakértő, informatika vezetőtanár,
- távoktatás, tananyagfejlesztés.
A szak elvégzése után az informatikatanár alkalmas informatika és digitális kultúra oktatására, szakterületi vizsgáztatás megtervezésére és lebonyolítására, köznevelési informatikai tananyag fejlesztésére, más szakos tananyagfejlesztés informatikai megvalósításának támogatására, informatikai tehetséggondozásra, versenyfelkészítésre, valamint új, korszerű informatikai alkalmazások megismerésére és ezen ismeretek átadására. A képzésen szerzett diplomával a továbbtanulni vágyó hallgatók jelentkezhetnek az Informatikai Doktori Iskola PhD képzésére.
Az Informatikai Karon szerzett tanári diplomával a versenyszférában is kiváló elhelyezkedési lehetőségek adódnak a végzett hallgatók számára.
Az osztatlan tanárképzéssel kapcsolatos általános információk az ELTE Tanárképző Központ oldalán többek közt itt és itt találhatók.
Az osztatlan tanárképzés felvételi tájékoztatója az ELTE Tanárképző Központ » Felvételi tájékoztató oldalon és a www.felvi.hu oldalon érhető el.
Tantervi hálók: Az osztatlan tanárképzés tantervi hálói
Gyakorlat: Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról