Az ELTE 50. alkalommal megrendezett versenyén csaknem 1200 induló közül Vásárhelyi Máté testnevelés-földrajz tanárszakos hallgató, az ELTE Sport Arca futott be elsőnek. A legsportosabb kar a TÁTK-t és az IK-t megelőzve a Természettudományi Kar lett, a távot pedig legidősebb versenyzőként a 88 éves Ritter Ferenc is teljesítette.
Kerek 50. alkalommal rendezték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem hagyományos, profiknak és amatőröknek szóló versenyét Lágymányoson. A jubileumi futóünnepre rekordszámú, több mint 1200 nevezés érkezett főleg az ELTE karairól és szervezeti egységeitől, de középiskolák és a távközlési piac meghatározó szereplői is képviseltették magukat.
A verseny előtt az alapító-szervezők, Horváth Ákos habilitált egyetemi docens, a TTK Fizikai és Csillagászati Intézet oktatója, Székely Mózes, a PPK tudományos főmunkatársa, a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet oktatója, valamint Mucsi Zoltán vegyész egy kerekasztal-beszélgetésen idézték fel az 5vös5km történetét és legszebb pillanatait.
A futókat Darázs Lénárd, az ELTE rektora; Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézet korábbi igazgatója; Keszthelyi Dorottya, a Fővárosi Közgyűlés tagja és Simon Gábor, a BEAC igazgatója köszöntötték, majd az egyetemi sportegyesület edzői tartottak rövid bemelegítést, mielőtt a mezőny a hagyományok szerint pontban 17:05-kor nekivágott az 5 kilométeres távnak.
Az eredményhirdetés előtt Horváth Ákos a verseny 26 éve alatt végzett munkája elismeréseként szervezői életműdíjat adott át Zentai László tájfutónak, az IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet egyetemi tanárának; Székely Mózes 17-szeres Ironmannek, a PPK tudományos főmunkatársának, a BEAC Triatlon Szakosztály alapítójának; Jeges Viktornak, a TTK Hallgatói Alapítvány kuratóriumi elnökének; Pádár Kittinek, az ELTE Hallgatói Önkormányzat korábbi sportreferensének, valamint Ritter Ferenc hosszútávfutónak, aki 88 évesen már számos alkalommal teljesítette a versenyt, ezúttal is szintidőn belül.
Miután maga is lefutotta az 5 kilométeres távot, Katz Sándor államtitkár Simon Gáborral közösen adta át az érmeket, és gratulált az egyes kategóriák győzteseinek. A jubileumi versenyt Vásárhelyi Máté hosszútávfutó, az Eötvös Loránd Tudományegyetem testnevelés-földrajz tanárszakos hallgatója, az ELTE Sport Arca nyerte 15:26-os időeredménnyel, az ezüstérmet Csere Gáspár olimpikon, az egyetem korábbi futónagykövete szerezte meg 15:45-tel, a harmadik helyen Marjai Áron, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja futott be 15:49-cel. A női abszolút győztes Janositz Gréta (BEAC) lett 17:22-es idővel, a második helyet Filó Edit (BEAC) szerezte meg 18:07-tel, míg a bronzérem Kovács Zsófia nyakába került, aki 18:17 alatt ért célba.
Az ELTE hallgatók férfi mezőnyében sorrendben Vásárhelyi Máté, Iván Levente és Felföldi Tamás, míg a nőknél Nyakas Veronika, Kisgyura Száva és Tóth Laura állhattak a dobogóra. Budapesti hallgatók férfi versenyzői közül ismét Vásárhelyi Máté, a nők közt pedig Tóth Laura végzett az élen.
Az egyetemi munkatársak közül Ispánovity Péter Dusán (TTK Fizikai és Csillagászati Intézet) és Lantos Brigitta (TTK Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék), a középiskolás fiúk közt Marjai Áron (AKG), a lányok közt Nikovits Dorottya (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium), a doktorandusz mezőnyben Iván Levente, illetve Szabó Nikol lett az aranyérmes. Senior férfi kategóriában Holczer Péter, nőiben Orosz Katalin, ELTE Alumni kategóriában Csere Gáspár és Kovács Zsófia futottak be elsőként.
A versenyzők száma alapján a legsportosabb cég az Ericsson Magyarország, a legsportosabb középiskola a Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola és Gimnázium, a legsportosabb kar a TÁTK-t és az IK-t megelőzve a Természettudományi Kar lett. A legsportosabb tanszék címet holtversenyben a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, illetve a Biokémiai Tanszék szerezte meg.
A versenyt a BEAC Cheerleader Szakosztály és az ELTE Néptáncegyüttes bemutatója, illetve nyereménysorsolás zárta. A részletes eredmények kategóriák szerint böngészhetők a Fairtiming honlapján.